Egyre kevesebbet foglalkozom a halál gondolatával. A sajátoméval. Szokatlan. Eddig naponta kimondtam, és készültem rá. Okos barátaim azonban azt mondták, a Mennyországban már nem számítanak majd azok az érzelmi kapocsok, amik itt a földi életben olyan fontosak voltak. Hát akkor inkább nem is kell...
Ettől persze még dögnehéz továbbélni egyedül azt az életet, aminek eddig részese volt valaki más is.
Furcsa. Az emberek félnek a haláltól. Pedig...
Egyre erősebb bennem az elhatározás, ha túl leszek Laci halálán, bekapcsolódom a Hospice munkájába. Mert mégis olyan életszagú.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
szerintem meg így: