az ember lánya akár örülhetne is. egy olyan koliban lakni, ahol még a lelki épülésével is foglalkoznak, akár jó is lehetne. persze csak ha nem számítjuk hozzá a lepisilt vécéülőkét és a konyhában reggel 7kor zárt ablaknál halat sütő kedveskéket. lelkigyakorlat. gyanútlanul ültem harminc idegen ember között. az arcokon várakozásnak semmi nyoma. vihognak, teáznak, vannak. én is. bízva abban, hogy senki nem háborgatja lelkem sötét bugyrait, ülök. várok, várakozok, várakozó álláspontra helyezkedem. jópofa ferences szerzetes tűnik fel a színen. semmi gyanús. mindaddig, amíg azt nem kéri, írjuk le az érzéseinket és osszuk meg egymás között. hahaha, egymás között, az harminc idegen embert jelent ld. fent. provokatív. nyílik a bicska a zsebemben.
de megteszem. nem kellett volna. közölte ugyanis, hogy a társaság kétharmada nem ismeri fel az érzéseit, nem tudja őket kezelni, de majd ő, egy nap alatt megtanítja velünk ezt a tudományt, és huss, elszállnak a bajok.
meg vagyok sértve. nem tudom miből gondolja bárki is azt, hogy az érzéseiről az ember harminc idegennek akar beszélni? és azt sem tudom elképzelni, honnan van valakinek ekkora arca? jön a semmiből és megmondja a tutit. az első mondata az volt, hogy "úgysem jegyzem meg az arcotokat meg a neveteket, hulla fáradt vagyok, a célom, hogy ti dolgozzatok, ne pedig én" akár még vicces is lehetne, ha a következőkben nem hangzana el többször a mondat "bízz bennem" "megbízhatunk egymásban"
no komment
kiborultam. bezártam. jó lesz nekem a meditáció.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
szerintem meg így: