ráérős séta a zöldfa utcában. porhó. itt mindig annyira elhittem, hogy laci meggyógyul és újra rendben lesz minden és jó lesz, mert akarom és olyan nincs, hogy újra elszúrom. sétálok, mintha nem lennének mínuszok és ráérősen, mintha halál sem lenne.
tegnap latinovitsot hallgatunk és megrendülünk. pilinszkyt is rádióinterjúilag, raccsol és selypít, de közel van és tud valamit, amihez én még kicsi vagyok. dettlieberrel fantáziálgatunk, milyen lenne, ha isten ellátogatna hozzánk csak úgy, vendégként. meleg lenne, ölbe venne, borral kínálnánk (tartalék ilyen és ehhez hasonló estekre a hűtőben) mesélne csak úgy, és mi összeraknánk és megértenénk és sírnánk és nem kérdeznénk semmit.
töltsük fel a tartalékot, mert egyszer eljön, tudom, hogy eljön, és örülni fog, és megköszöni, és mi szóhoz sem jutunk, csak nevetünk, és az jó lesz, és még annál is jobb
VálaszTörlésde vörösborral, ugye? egyébként meg, várom:)
VálaszTörlésVörösborral vagy áfonyapálinkával. Mert az is van... Vajon mit mesélne? És utána változnánk? Jók lennénk? Erősebbek? Szeretnék erős lenni. És sok-sok mindent tudni.
VálaszTörlés