szombat, január 03, 2009

téliesítve

zúzmarásak a fák. zúzmarás a torkom is. forróteák intravénásan és pilinszky és dosztojevszkij és így tovább

4 megjegyzés:

  1. ez a tél az a tél
    most fagy el végleg
    az életfa gyökér
    a hó jéggé dermedvén
    föl többé nem enged
    csordultig teltek
    az emlékvermek
    fekete fagy ölte el
    a legbelső magot
    lassú halál terem
    s utolsó levél vagyok
    még arcára lehelem
    őrzött nevek
    csengését
    egy sehonnai jeges
    szélcsapásnak
    s akiket szorítok
    el-
    engednek

    VálaszTörlés
  2. egye meg a fene a költészetet:) ahogy váli dezső mondaná "pofán csap". én már úgy vagyok a könnyeimmel, mint más a fehérneműjével, este le az aznapit, aztán föl a tisztát, de olyan nincs, hogy anélkül...
    meg vagyok hatódva.

    VálaszTörlés
  3. Akkor kihajoltam a hetedikről, és őrült nagy vágy tört rám: mindegy, csak el innen, bárhová!
    Nekifutottam hát, és átugrottam a korlátot.
    Nem történt semmi.
    Újra csak az a mély, sziszegő hang:
    Későn erőlködsz... - ez a legalsó szint..

    VálaszTörlés
  4. ...lehúnyt szemmel állok. mindegycsakelinnenbárhovámindegycsakelinnenbár - zakatol bennem, szakadok el, nekifutok újra és átugrom a korlátot...a hang. újra. szembefordulok vele, tükör előttem, a sírgödör sarával bemocskolva...és felszakad. könnyeim fényesre mossák a hangtükröt és saját szemeim néznek meredten rám. nem történt semmi?

    VálaszTörlés

szerintem meg így: