szombat óta gyötör a váltóláz. nem malária, de remek nomen, van lázam aztán nincs, aztán kicsi van, aztán nincs, aztán van. tegnap halottak kertjében bolyongok, épp mint álmomban, bizonytalan reménnyel keresem a sírt, hátha nincs. de van.
Hogy nem vagy, oly valószínűtlen!
Nyersen kivontad magadat
Mint közös csókból
a kiábrándult szerető idegen nő szorítja meg a karom. jaj. ég a gyertya ég, el ne aludjék - ezt dúdolom. de miért is ne aludjon el? ha ég, élesebben fájok. tűnj el fájás. el kell engedni nagyságunkat, hogy lássunk? el kell. ma megint melodramatikus vagyok én is(válimondtamagáról), fújfúj, sírok még a biciklipumpán is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
szerintem meg így: