még mindig tükör

csütörtök este óta vibrál bennem valami. valami tompa fény valami éles homály.
nem tudom megfogni, nem tudom elengedni.
nem volt csatlakozás. álltunk a váróterem agresszív némaságában, mellettünk részeg kiabálás, egy nő megfenyeget egy férfit, hogy megmártja benne a disznóvágókést, egy férfi a sarokba vizel, megint egy pénzt kér és az arcomba fújja a füstöt. nem tudok pénzt adni. néz hosszan. hüvelyk és mutatóujja között tartja a csikket, kiszívta belőle az életet, nézi a csikket majd újra az arcomat. egy hazudós kurva vagy. elémköp és odébbáll.
nem a félelemtől de elsírom magam.
az vagyok, fordulok oda a férfihoz. és elkezdek magyarázkodni, hogy tudod, a legdurvább nem az, hogy elémköpött, bár tudjuk mindketten, hogy ez mit jelent, hanem hogy ez a nyomorult koldus szóvá meri tenni, ami a lelkében megfogant.
hallgatunk mindketten. legalább egy óra eltelik, mire f. csak úgy maga elé dünnyögve kérdezi, a kiszolgáltatottságtól félsz?
habozok, hogy válaszoljak-e igennel. pedig attól félek. mégis azt dadogom, hogy tudod f. amióta l. szublimált a légteremből, azóta nem mennek egyszerűen a dolgaim.
a vonat bár két óra húsz percet késett, mégis üresen futott be a pályaudvarra.
f. még dadogott valamit az élhető kapcsolatokról, önmagunk vállalásáról és az őszinteségről.
amikor elkérték a jegyemet kezelésre, még mondtam, hogy az úr is velem van, de már rég nem volt velem senki...