pro és kontra. jegyzetek egy kórisme hátlapjára

"Az esztéták többsége szerint: aki művészetet csinál az életéből, nevetségessé, hiteltelenné válik. Hatásvadász, természetellenes, erőltetett. Ami működik ott, szerepek, stb, a valóságban visszás. Ugyanez fordítva. Ami az életben hiteles, nem feltétlen az a művészetben." /szka/

sok év után felhívott. a kijelzőn megjelent a neve és én hezitálni kezdtem. fölvegyem-e. sok év után még mindig ennyire dög vagyok. ha kellemetlen, remegek pár másodpercig amíg csöng, nem nyomom ki, nem veszem fel. hadd higyjék, hogy elfoglalt vagyok. nem vagyok elfoglalt, egyszerűen csak szemét. négyszer hívott. sejtettem, hogy baj van. éjjel visszahívtam.
hogy mire való a művészet és mi köze az élethez örök kérdés a kapcsolatunkban. különben élvezem. emlékszem az első kisplasztikájára, elsírtam magam, annyira büszke voltam rá. és az első kiállítására is emlékszem. miközben valami hiperművész muksó raccsolva beszélt ádám alkotásairól, mi rejtjelekkel kommunikáltunk. egész pontosan korgó gyomorba ágyazott hányingerrel próbáltam neki jelezni, hogy leszarom a kiállítást, és meghalok ha nem gyújthatok rá most azonnal. alig bírta röhögés nélkül végigállni a laudációt. aztán leléptünk inni utána meg egy társasház előtti kétszer kettes gyepágyon csókolóztunk hajnalig.
utólag már látom, az ivás hiba volt.
amikor iszunk, mindketten tudjuk, hogy a művészetnek mi köze az élethez. olyankor ádám bátran vállalja, hogy képzőművész, akár csupa nagybetűvel is, és én is írónak definiálom magam. nyilván nem emlegetve a 116 elutasítást és azt a 3 olcsó helyen megjelent publikációt.
ma ünnep van. ádámnak kiállítása volt.
ma milyen nap van, kérdezem ádámtól éjjel. csütörtök. pont mint akkor, emlékszel?
jaja, csak akkor június volt. mindketten röhögünk. hiszen józanok vagyunk. stílusosan még mesél egy francia festőről, majd nagyon hamar elköszön és leteszi a telefont. baszd meg - motyogom. mindig ezt csinálod...
sokadjára teszem magam nevetségessé. mert mindig ez van. fölhív, hogy bajban van. pénz kell neki, lakbérkiegészítő, megértés, spirituális támasz, alkotói eszmecsere, de valójában semmi. önmagára kíváncsi csak. és mindig elmondom neki és mindig megbánom.
mert tudom, hogy a művészetnek mi köze az élethez. csak félúton mindig elakadok...