csakhogy megjöttél

ez volt az utolsó mondat, amit hallottam nagyapám halála előtt. álmomban nagyanyámtól.

nyár volt. izzadt testén a műanyag otthonka, alatta selyemkombiné. haját kontyba szedve hordta és elnyújtott jajgatások közepette adta szeretteinek tudtára, hamarosan meg fog halni. most álmomban is.
nagymama a halálváró hisztériáiról volt ismert. innen tudtuk, még nem fog meghalni. évekkel később, a kórházi ágya mellett csend volt. nagyapa némán ült az ágya mellett. nem volt szava a haldoklásra. néha megfogta a kezét, de leginkább csak csönd volt.
most meghalt a nagyapám is.

tél van. izzad testemen a flanel pizsama. hajamat rövidre vágattam. mindig így teszek, ha valakim haldoklik. nem jajgatok. súlyos hallgatással veszem tudomásul, egyszer én is... napok óta tudom hogy meg fog halni. arra ébredek, hogy nagyanyám kiált felé, "csakhogy megjöttél!" negyed három van. némán fekszem más ágyában. nyitott szemhéjam a plafonra mered. szeretnék megszólalni, de nem megy. attila itt szuszog mellettem. néha megfogom a kezét. de leginkább csak csönd van.
hatkor telefonra riadunk. most halt meg a nagyapám. is.