az elengedésről

három nap alatt két babahír. egyikőjük már itt, másikójuk úton, de! mindkettő fiú:)
mindezektől függetlenül egyedül a magam függésében a mérnök-bölcsész házaspárosításon töprengek. kérdés bőven van. de legalább annyit nevetek, hogy nem jut időm megállni ott, hogy valójában mennyire egymásrautalt teremtések is vagyunk.
g.a. úr irodája kripta. a szél, ami magamratalálást ezúttal sem hoz, lengeti a piszkosfehér függönyt, g.a. úr néma, háromszor lapozza át az indexemet, közben érzem a verejték befelé csurog, ropog a lapja, g.a. keze remeg, szuggerálom, adja már vissza, az az enyém, nem is index, valójában szenzométer, adja vissza, kérem g.a., adja ide szépen, mit ért maga az én lelkemhez, kezem rajta a leckekönyvön. az övé is. farkasszemet nézünk. megáll az idő. 95:00 ezt jelezte a digitális óra is. engedje el! - bíztat mosolyogva.
tisztára törlöm jobb kezemet a szorítástól, a szorításoktól, és viszem g.a. tekintetét.
túrázom - vannak vidékek - legbelül.