e. valóságot ír,amiből bárkinek bármi szabadon leképezhető

... beszállok egy idegenhez. parfümszagú kedvességgel búgom neki, hogy a színházhoz legyen szíves. a férfi zavarban van. magyarázkodik amiatt, hogy hideg van, megkérdezi nem zavar-e a zene, "esetleg nem-e hangos"? "nem e." válaszolom szarkasztikusan. szegény, ha tudná, hogy idegbeteg vagyok, biztosan nem lenne zavarban. azt kérdezi, valamilyen rendezvény lesz a színházban? elröhögöm magam. ja mondom, játszanak. kiszállok.
megijedek két subába öltözött valamitől, amik kongatnak. aztán rájövök, hogy ezek a betlehemesek. júlia 22:14kor felvilágosít, nem. ez a farsang. ja, akkor juhééé.
sejtettem, hogy itt semmi nem az, aminek látszik.
nem akarok inni, s mégis megtörténik.
nem akarok enni, s hát ez is.
a színészbüfé álságos hely, mondom valami színésznek. bólogat. ülünk a zsírszagú füstben. és nem bírom megfejteni, miért beszélek valakiről, akit mostanában gyűlölök, pártállástól, világnézettől, mellmérettől és tüdőtérfogattól függetlenül.
aztán meg quimby. kultzene. megmozdul a magyar lélek. júlia szerint a nagybőgő miatt.
tánc, füst és könnyek. ez utóbbi kettő öntermék. boldog-boldogtalan üvölti ma éjjel, hogy most múlik pontosan... én meg igen.