Valaki azt mondta egyszer a túlhajtásról, hogy nem a kevés alvás a veszélyes, hanem az, hogy az ember gyermeke nem tudja feldolgozni mindazt, ami történt vele. Én nem tudom ebből mi igaz, de álmodni szeretek. Emlékezni szeretek. Ha emlékszem az álmaimra, az az érzésem, hogy rend van belül. Még ha rossz is az álom. Tudom, hogy dolgozik bennem valami és ennek szeretek teret engedni. De hogy a hétem már másodjára álmodom Oidipusszal, tiltakozom. Vagy ha azt nem is, azért határozottan állítom, hogy irodalommal és mitológiával foglalkozni nem lehet büntetlenül.
Tegnaptól máig verseket hallgattam. Úgy, mintha maga Attilka dacolna előttem az életével.
Soha, soha senki nem mondta, hogy te jó vagy!
Megcsaltak, úgy szerettek, csaltál s így nem szerethetsz!...
A titkokat ne lesd meg!...
Be vagy zárva a Hét Toronyba!...
Tejfoggal kőbe miért haraptál?...
Feleseltél a másvilággal, és most itt csücsülsz...
Szétszednek a szavak. Gyáva vagyok, menekülnék, többször megharapom a számat belülről, zárva a vasajtót a nekifutó könnyek előtt.
Évek távlatából felismernek. Boldog vagyok. Beszélgetünk a tanításról, elújságolom, hogy lelkes vagyok, hogy osztályom lesz, hogy miket tervezek és közben azt gondolom, hogy Warholnak volt igaza:
"Romance is hard, but Sex is harder"
Warlholnak szeretnék igazat adni, de ha valóban alapos akarok lenni, ezt kell mondanom:
VálaszTörlés"Ahhoz ki kellene próbálni a másikat is.."
osztom...
VálaszTörléssőt!:)