Valójában kedd van és hajnal.
Valójában az idő nem létezik. Ezt tudjuk.
De hogy mi az a megmagyarázhatatlan kötődés, ami az embert más emberekhez fűzheti és hogyan, hogyan tovább lesz ebből barátság, titok.
Nem rögtön. Ezt tudjuk. De hogy évekig nem, aztán mégis, titok, ha nincs idő.
Szombat volt. Két órára ígérték a meglepetésbulimat. Öt órát késtek. Nincs idő. Van idő. Születésem szentséges ünnepének másnapján tizenketten ültünk asztalhoz. És felismertük egymást a kenyértörésben.
Valójában kedd van és hajnal. Ma Nagyvárad, színház és szilvapálinka. A Tehetség kézen fog és hazavezet.
A fejlődés rögös útján jöttem én.
Fülembe még ősmagyar dal rivall.
Szabad-e dobálóznom a tehetségtelenség
szitokszavaival?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
szerintem meg így: