éjjel egy rádió stúdiója előtt álltam. tudtam, hogy nekem kell koordinálnom a munkát. embereket kerestem, talán valaki beenged. egyetlen sánta kislány sietett elém, és gyűlöltem magam amiatt, amiket gondoltam róla.
nappal. anyámnak csomókban hullik a haja. huszonöt kilót fogyott az elmúlt hetekben. nem gondolok róla semmit és gyűlölöm magam. hozzászokott a kiszolgáltatottsághoz. éjjelente együtt alszunk. beillesztem magam testének görbületébe, ha a halál árnyékában járok is...
ébredése előtt hosszan könyöklök mögötte, nézem a csípőcsontját, mint lepellel borított zászló, jel, nem foszthatom meg leendő gyermekemet ettől a pillanattól, haldoklik az anyám.
a reggel élesebben kúszik be az ablakrésen. anyám nagyokat sóhajt. a férjem egyenletesen szuszog. istennel beszélgetek egy kávé fölött.
csend van.
elvesztem az időt. tíz perc, huszonöt, egy óra. Férfi botorkál, szavak helyett szívszerelem, mögém lép, a fülembe szuszog, s már a fürdőszobában engedi a vizet.
most olyan távol vagyok mindentől. anyától, a férfitól, magam vagyok magammal. csend van. kisbabát várok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
szerintem meg így: