én vagyok

...felfénylik az elveszett szó, ami gyerekkorod zsebéből valamikor nyomtalanul kigurult...
én én vagyok, és ennek igenis köze van a teljességhez.

a bölcsőde udvarán állt egy gesztenyefa, gyakran játszottam a leveleivel. arcom elé illesztettem, betakart, két kis kezem egy levélen, elhajóztunk, láttam a képes bibliában, hogy ádám és éva is ilyesmivel játszott, megpróbáltam én is odailleszteni. a magányra emlékszem. arra, hogy anyám fekete ruhát hordott akkoriban és mindig piros volt a szeme, arra, hogy a gyerekek körülöttem még olyan kicsik voltak, s arra, hogy szerettem volna egy barátot. a kis kezemre emlékszem, ahogy kidugtam a kerítés szűk rácsán, hogy megfoghassam az iskolás unokabátyám kezét, remegtem a boldog büszkeségtől. ő lett a barátom. tőle tudom a titkot.
a kis kezemre emlékszem. arra hogy sírtam, ha valaki megfogta. hét éves voltam. a balatonon nyaraltunk, egy este apám idős rokona sétálni vitt bennünket, a húgomat és engem. keveset beszélgettünk. néztük hogyan bújik a nap felhőágyába, a csatornában a békákat, karunkon a szitakötőt. ő mondta ki először a titkot.
a kis kezemre emlékszem, amint ott állok a férfi kórházi ágya mellett és a haldokló testét símogatom. nem esik nehezemre. gesztenyefa, szitakötő.
hogy nem szabad kimondani a titkot. és nem szabad elfelejteni sem.
mostanában megint a kis kezemre gondolok. ellentmondásokba keveredem az én-nek keresztelt lélekrészemmel, nem bánom, legyen a bűnös a hőség.
a kis kezemet mostanában egy nagy kéz fogja. és beszél hozzá. tudja a titkot, de nem szereti mondogatni. állítása szerint én egy olyan nőnemű lény vagyok, akinek élettere a rettegés, valójában fázó harangvirág vagyok, hanyatt fekve szeretem a legjobban hallani, hogy "erőst kedvellek", továbbá furcsa kalandokba keveredek irodalmi személyiségekkel, és titkos viszonyom van a metaforával.
szerelmes vagyok petri györgybe és minden hasonmásába.
és bár kiütést kapok a közhelyektől, előfordul, hogy hollywood-i maszlagokon sírok, és kifecsegem mások titkait...
(az angyal a részletekben lakik)