vákuumzár

a sír mellett állt. a patinás síremlék mellett, mely a férfi testét őrzi.
a márványtömb éhes csecsemőként szívta magába a fényt, a hőt. állt a sír mellet, és megijedt attól, hogy nem fáj. hogy fájás nélkül csorognak a könnyei.
azon kapta magát, hogy a hőség természetét próbálja megfejteni. az anyagon tűnődött.
a márvány, a föld, a csont, a fa, a hús, a könny. mit tesz ezekkel a hőség? és tovább. az anyag teremtésétől fogva arra predestináltatott, hogy magába fogadjon...
látszólagos logikus eszmefuttatása megbicsaklott. megtörölte az orrát. és közben nyugtázta: ez (ti.az orrtörlés) végtelenül kiszolgáltatottá tesz. ez is.
szóval mi van a márvánnyal és a könnyel? folytatta tovább. mit ad a márvány és mit a könny? a húsnál megállt. ez a legszebb, gondolta. intenzív képi élmény. emlékezett erre az esztétika kurzusról. ez most az - gondolta. mintha diasorozatot vetítene valaki, kattogtak a képek, sötét, majd villanás, aztán sötét és új kép következik, és nem mersz megszólalni, hogy bocsánat professzor úr, lehetne lassabban, és szédülsz, mert visznek a képek, és véleményed van, és emlékeket hívnak elő, a hús, az ő húsa, jó a szagod, suttogta neki, most újra, és amikor végignézte a férfi bőrbiopsziáját, éjjel azzal viccelődött, visszamegy és elkéri a szövettani intézetből azt a parányi bőrdarabot és ereklyeként őrzi majd, és a hús, amikor a férfi megharapta a mellbimbóját és másnap azzal ugratta, hogy hiányzik belőle egy darab, a férfi rémült arca, amiből kiszalad a vér, anyag, majd a saját gurgulázó kacagása, hülye a mellemből nem tudsz kiharapni egy darabot, sötét, világos, amikor arról értekezett, hogy hús nélkül nem igazi a szerelem, a férfi hússzíve magszakadt...
a sír mellett állt. a patinás síremlék mellett, és hallotta, amint beszélnek hozzá, de csak a forróságot érezte. a bőr is befogadásra... bal kezével megérintette a vállát. forró volt. a keze nyoma ott maradt a bőrén. a hőség billogot éget az emberi szívbe, ezért az anyagok befogadása? azon kapta magát, hogy ezek butaságok...