meddőségem

Beszélgettünk ma itthon és Mamili mondta, h. egy ismerősünk megmérgezte magát. Máshogy fogalmazunk Mamilivel, én azt mondom, meg akart halni, mert fájt neki a lét. Anya nem érti. A nő negyvenes családanya és kisiklott az élete. Azt mondta a tehetetlensége miatt tette. Megmentették...
Amikor azt hiszem már tudok a halálról beszélni, akkor mindig történik valami, ami az ellenkezőjét bizonyítja. Ma, ezen kívül, még egy levél is Hollandiában élő barátnémtól, amiben Laciról írt. Nehezen vagyok.
Jó volna kicsit hangolódni az ünnepre, de kiégettnek érzem magam. Ma meddő nőkről olvastam, és annyira szégyelltem magam, hiszen kiégettségről ők biztosan többen tudnának mondani, annyi kudarc után. És mégis ott a hit, a folyvást újrakezdés. "Akiben a fájdalom letisztul, már nem vádol senkit. Ehhez azonban meg kell engedni magunknak, hogy fájjon. Semmit sem sürgetni, senkit sem siettetni, magunkat sem. Bármi valódi csak ezután kezdődik."
Föl van adva a lecke...