végsősoron mind nem számít. a pillanat eldönti a mondatok igazát. a mondatok felülírják önmagukat. mi pedig túléljük mondatainkat. a kapcsolatok két szinten szívják az életet magukba. földszint és metaföldszint. ugyanegy és semmi közük egymáshoz. komplementer a pillanat, boldogság.
és emellett l. szava: a végtelen zajlásban, minden, mi volt, milyen tökéletesen jelentéktelen. mosolyomban cinikus fájás húzza meg magát, a felső ajkamon kis ránc, ott bújik meg, nem számít. a testem. azt gondoltam, az valami. ő nem gondolta. éveken át csillagmilliárdnyi sóhaj, mely most céltalanul lebeg az öröklét univerzumában. jobb kezemben a zuhanyrózsa, bal kezemben jobb mellem. jobb kezemben tisztulásom, bal kezemben halálom.
lehet, hogy nem értettelek...
VálaszTörlésde azt hiszem ebben valóban van vmi kegyetlen..azt mondani a múltra, hogy jelentéktelen (de lehet, hogy csak nem értettelek)... abból nőttünk ki és minden kellett..és dehogyisnem..az a hatás kellett akkor, hogy most itt és most legyünk és ilyenek legyünk...
MOndatok... talán az lenne valóban jó, ha értenénk a mondatokat.. nem is a mondatokat, hanem egymást, hogy mit akar egyáltalán mondani a másik és mi van nem is olyan mellesleg benne... de ez már talán egészen más, mint amiről irtál...
Lehet, hogy tudatosan irtad igy..de képileg.teljesen a helyén van..vagy nem is tudom..az oldalak.. a sjat oldalaink..ki mire teszi le a voksát... valójában ki mit akar..és ki az erősebb.... én annak örülnék, ha most az értelem lenne, mint jobb...meg tudod,...Párizs, tanitás...táborszervezés... szinház... meg a négyszögalapú szobai látogatás....várni foglak...lesz virág, napsütés..hatalmas ablakok...szőnyegpadló..sok-sok meleg és puha jön mindenfelől...sütök...tudod, néha és csak kiváltságosaknak(=...finom kávé, finom tea..ritusok...és mi...Várlak!(=