szorgalmi házi feladat avagy Bartók olvasása közben

"S jogunk van
– hisz halandók s életadók vagyunk –
mindazzal szembenézni,
mit elkerülni úgysem tudhatunk."

K. tanár úr nálam kávézott szombaton. A Bartókról beszélt. Hogy tanítani cudar állapot. Újraolvastam.

Házi feladatomban arra teszek kísérletet, hogy Illyés Gyula fenti sorait értelmezzem, továbbá vonatkoztatási pontokat keressek a szöveg és az emberi élet mint olyan között.
Illyés Gyula alkotása számomra védőbeszéd. Nem mentegetőzés. De válasz, mely magában rejti a "minek másképp, ha ebből a gyökérből lettem fává?" magatartását.
Nem szabad elfelejtünk, hogy a mű keletkezésekor, még a zsarnokság ott van jelenvalóan mindenekben. Ne csodálkozzunk hát, hogy épp a "kortársak között is hírhedett" áll a támadások centrumában. A fenti sorok értelmezése előtt két fontos pontot emelnék ki. Az egyik a zseni megítélése, a másik pedig az értő kevesek sorsa.
Hogy senki nem lehet próféta a saját hazájában, mondogatjuk lemondóan. Meglátásom az, hogy a zseniknek nem is szabad prófétává válniuk. Ahhoz, hogy igazán nagyot alkossanak, nem a tömegre van szükségük. Hanem az értő kevesekre. Akik vannak annyira szuverén egyéniségek, hogy különbséget tudnak tenni érték és selejt között már első hallásra. Szándékosan nem értelmiségit, hanem értő keveseket írok, amikor szuverenitásról, különbségtevésről gondolkodom. Ma már sikk Bartókot hallgatni, akár mond valamit, akár nem. Hát az én meglátásom az, Tanár úr, hogy ne hallgasson Bartókot, akinek nem vigasz! Bartók zenéjét, Illyés Gyula versét csak azok érthetik meg igazán, akiknek az egy közösséghez tartozás jelent valamit, akik a közösség legalapvetőbb értékeivel azonosulni tudnak. Mindennek semmi köze a faji alapú nacionalizmushoz, vagy a "magyarkodáshoz". Ez megosztott remény, a közös bűn és közös bánat után "mit elkerülni úgysem tudhatunk". A szembenézés ebben az interperszonális viszonyban épp a feloldást jelenti. Mint ahogy később, tovább bontva a szembenézést, Illyés maga is írja "ki szépen kimondja a rettenetet, azzal fel is oldja"
Hogy miért kell szembenézni azzal, amit nem tudunk elkerülni, két okot jelöl meg a költő, mert halandók és életadók vagyunk. Az interperszonalitás transzperszonálissá válik. De mit jelent ez? Számadást és az Igazság keresését. Számadást. Személyes, személyközi és személyen túli bűneink lajstromát, melyet a mi időnkben a Teremtő ellenőriz majd. És az Igazság keresését. Mert felelőssége van minden embernek, aki életet hoz a világra. Nemcsak szülőnek, de társnak, alkotónak, mindannak, aki vállalja, hogy fogában tartva átviszi a Szerelmet a túlsó partra. Nem lehet az Igazság állandó keresése nélkül megcselekedni a szembenézést...
A fenti idézetet visszahelyezve eredeti kontextusába érthetővé válik a "jogunk van" szintagma használata, amiben az értő kevesek sértettsége, fájása realizálódik. Kontextus nélkül viszont a "jogunk" szót "kötelességünk" - re kell változtatunk.
A versszakasz értelmezésekor érdemes még kicsit vizsgálgatni az "úgysem tudhatunk" szószerkezet jelentésárnyalatait. A tud szó magában rejti a tudást és a lehetőséget is. Így kétszeres lehetőség. Az "úgysem" szó viszont a tagadást nyomatékosítja. Ebben az értelemben Illyés súlyt ad a szembenézésnek, ezzel is élezve az értő kevesek felelősségét.
Bartókot hallgatni vigasz. Hiszek abban, hogy lesznek értő kevesek, akik szív-némaságukkal fölfogják teremtők ideghúrjainak zengését; áldott rend, áldott diszharmónia!

Bár lehet, hogy messzire megyek, és "már a betűk is megkívánnak fél karnyújtásnyi távolságot"