poszttraumatikus

...egy szombati estén kezdődött. egyedül volt otthon. ez mindig mérhetetlen szabadságérzetet nyújtott neki, még ha csak egy éjszakáról is van szó. aztán egy véletlen telefon, s megtudjuk, este autóba ült. pedig hályog van a szemén, szinte vak. két dolog jut eszembe, vagy baj van, vagy részeg. az anyunak még egy, hogy a szeretőjéhez megy. hosszasan telefonálgatunk, biztos, hogy őt látták? nem lehet, hogy valakivel összetévesztették? kerestetjük, de tényleg üres a lakás, tényleg autóba ült. mi is ülünk. meredünk magunk elé, és azt hajtogatjuk, ez képtelenség. nem ihatott annyit, de tudjuk, hogy igen. s azt is, hogy mennyire labilis idegileg az utóbbi években. nem merjük kimondani egymás előtt, de mindketten tudjuk, kezdődik...
... Másnap reggel meglátogatja a sógornőjét. A nő faggatja, hol volt tegnap este, keresték többen, aggódtunk, de nem tud visszaemlékezni. Hosszasan gondolkodik, erőlködik, de nem megy. Láthatóan fájdalmai vannak. Mi a baj? Fáj a mellkasom. Istenem, infarktusod van! Lehet...
De tegnap hol voltál??? Elmentem templomba. Este??? ... Este??? Azt hittem reggel van. Azt hittem, már reggel van, összezavarodtam...
A sógornője annyi zavarba jön ettől a mondattól, hogy nem bír megszólalni.
Vettél be gyógyszert??? Igen, fájdalomcsillapítókat, de nem jobb. Menj be az ügyeletre! Megvárom Marikát...

Amikor apám halálára gondoltam, mindig hosszú-hosszú leépülésre készültem. A mája, a gyomra, az agya, a szíve. De más jutott. Másnap az ügyeleten megállapítják, hogy nem volt infarktusa, a vérképe viszont csapnivaló, azonnali kivizsgálások következnek. Még aznap közlik velünk, a tüdején áttét van, s most minden erővel azon lesznek, hogy a primer daganatot diagnosztizálják...